(6.)
2012. szeptember 1.

A fegyvercsempész, aki visszatért a halálból

Koskin/DaGovia
Cabo De Roca, Portugália


A bérelt C350-es Mercedes Benz sofőrje teljesen helyinek látszott. Sötét bőrű, középmagas férfi volt, abból a típusból, amely a hispániai ábrázolásokon olyan gyakran feltűnt az ókorban. De nem volt portugál. Texasban született és tősgyökeres amerikainak vallotta magát. Életében most először tette be a lábát a dél-európai félszigetre. Borostás arca markáns volt, kemény vonásokkal, de jóképűnek senki sem mondta volna. Túlságosan szabálytalanok voltak azok az érdes vonások. Fekete szemeiben mély intelligencia csillogott, és ha akarta, meglepően kellemesen tudott mosolyogni. Ilyenkor makulátlan fehér fogsora messze villogott a sötét arcból és áradt belőle a gátlások nélküli életöröm. Ferdinand DaGovia-nak hívták, és kevés ember élt még, akinek volt alkalma közelebbről megismerni.
Miközben nyugodt mozdulatokkal vezetett, képek villantak elő a múltból. Köztük volt azé a férfié is, akit nemsokára megint látni fog. Kíváncsian várta ezt a találkozást, megmozgatta benne az adrenalint, nagy önuralomra volt szüksége, hogy az emlékek hatására ne taposson a gázra. Végtére is nem mindennapi dolog randevúzni egy halottal. Az ukrán fegyverkereskedő pedig már olyan régen volt az, hogy a gondolat egészen elfogadottá vált azokban a nehezen felejtő és gyanakvó körökben is, ahol mozgott. Így tehát belső izgalma ellenére lassú, nyugodt mozdulatokkal vezette bérelt Mercedesét, ahogy nyugat felé lassan elhagyta Lisszabon belvárosát. Szeme egy pillanatra elidőzött a hatalmas függőhídon, ami a Tejo két partját köti össze. A híd egy csipetnyi ismerős Amerika volt a számára idegen Portugáliában.
Lisszabont Estoril követte, utána Cascais jött, majd Guincho. Végig a parton maradt, nem próbálta a szárazföld belseje felé levágni az utat, bár a kocsi kijelzőjén ott villogott egy alternatív, a fedélzeti számítógép szerint gyorsabb útvonal is. Nem szerette bonyolítani a dolgokat. Két szabály volt, amit mindig betartott: légy kipihent és ne variálj! A legtöbb hiba a fáradtságból ered, közeli második a túl sok kombinálás. Nem mintha tartott volna valami veszélytől. Korrekt ajánlatot hozott, olyat, amit egy olyan értelmes ember, mint az ukrán nem utasíthat el. A jó hír hozóját pedig ritkán érik kellemetlen meglepetések. Másrészt Jurij Koskin pontosan tudta, ki ő és mire képes. Egyszer, egy fél élettel korábban, még 1993-ban megpróbálta átverni az ukrán. Egy fegyverszállítmány valójában ócskavas volt, lejárt szavatosságú lőszerekkel, gránátokkal, az ötvenes években letárolt ósdi aknavetőkkel. Együttműködésük kezdete volt ez, és tisztázni kellett a játékszabályokat. Ferdinand nem vette át a szállítmányt és a vita hevében az ukrán három emberét ölte meg saját kezűleg. Mindegyiknek felvágta a hasát, és a mellkasukra tette a gyomrukat és a beleiket. A hasüregüket aztán telerakta a régi lőszerekkel. A romlott dolgok megfekszik az ember gyomrát… A képeket ezzel a megjegyzéssel küldte el Koskinnak.
Az ukrán az incidens után megtanulta tisztelni. A következő szállítmány rendben volt. Meg az utána valók is, egészen a boszniai háború végéig. Minden makulátlan és vadonatúj, moldáv és ukrán raktárakból. Saját legendája jobb életbiztosítás volt DaGovia számára, mint ha egy kisebb testőrség vette volna körül.
A Cabo de Roca, a Szikla-fok az Atlanti-óceánba mélyen benyúló sziluettje fél kettő után került a látómezejébe. A kontinentális Európa legnyugatibb pontja egy vadregényes utolsó nekirugaszkodás a szárazföld részéről Amerika felé. Szirtjei meredeken zuhannak a kék óceánba, ami bömbölve ostromolja őket. DaGoviát a Cabo de Roca szépsége hidegen hagyta. Nem messze tőle délre ugyanis van egy hatalmas strand, a Guincho Beach. Ott kellett találkoznia az ukránnal.
 
 
Jurij Koskin 1960-ban született a szovjet birodalom peremvidékének számító Moldáv Szocialista Köztársaságban, Tiraszpolban, egy egyszerű vöröskatona fiaként. Származása első látásra nem predesztinálta semmiféle sikerre, de mégis családja volt felemelkedésének egyik nagy titka. Az öreg Koskin félig nyomorék volt, és soha nem lett belőle több, mint egy jelentéktelen provinciális kisváros általános iskolájának gondnoka. Mivel egyáltalán nem voltak ambíciói az életben, ezt az állást is csak hatósági közbeavatkozásra kapta meg: úgy vélték, egy háborús hősből jó példakép lesz a felnövekvő szovjet ifjúság számára. Apja voltaképpen nem hős volt, soha nem is tartotta annak magát, hanem az emberi hiúság áldozata. 1945 áprilisában a seelow-i magaslatok megrohamozásakor sebesült meg. Zsukov marsall, akit katonái csak „Mészáros”-nak becéztek, veszteségekkel nem törődve támadta meg a Wehrmacht Berlin előtti utolsó védelmi övét. Konyev marsallal versenyzett, aki a Neissénél váratlanul kedvező helyzetbe került a német főváros elleni végső rohamhoz. Két nap alatt harmincezer vöröskatona veszett oda, és Jevgenyij Koskin szerencsésnek érezte magát, hogy ő csak az egyik lábát hagyta ott az elkeseredett harcban. A németek úgy küzdöttek, mint az ördögök, az utolsó csepp vérükig védtek minden állást. Csak a veszteségekkel nem törődő öngyilkos rohamok tudták megtörni őket, amelyekre a vezetés parancsot is adott. Zsukov ezzel az áldozattal elnyerte Berlint, az idősebb Koskin pedig megfogadta, hogy életét ezentúl egyetlen célnak szenteli. Talál egy asszonyt, és annyi gyermeket nemz neki, amennyit csak tud. A sok halál után új életeket kívánt látni maga körül, ennyi volt minden vágya. Egy herszoni tanítónőt vett feleségül, akinek első férjét Odessza megszállásakor ölték meg Antonescu marsall román csapatai. Ráfogták, hogy kommunista, és bosszúból kivégezték, miután partizánok felrobbantották a román főparancsnokságot. A nő is ugyanazt akarta, amit ő: életet teremteni a romokon. Tizenkét gyerekük született, Jurij volt a legfiatalabb.
Az idősebb Koskin nagy és összetartó családot épített ki maga körül, anyjuk pedig legtöbbjükbe beletáplálta az ambíciót, ami őt magát is kiemelte egy Herszon melletti parasztcsaládból. Ez a családi háló lett később Jurij Koskin felemelkedésének fő záloga. Pedig ő maga a család fekete bárányának számított már egészen kiskorától. Nem szeretett tanulni, de imádott verekedni és csatangolni. Hamar kinőtte az unalmas Tiraszpolt, úgy tűnt neki, mintha a város mind a hatvanezer lakóját ismerné, és nem nagyon vonzotta a gyümölcskonzervgyár-beli karrier, amit tanárai tanácsára apja szánt neki. Még nem volt tizenhét, amikor Odesszába ment, édesanyja magányosan élő féltestvére fogadta magához. Két hónapig dolgozott egy hűtőgépgyárban, majd rakodómunkás lett a kikötőben. A város lenyűgözte, tízszer akkora volt, mint Tiraszpol, de a lakosság száma nem tudta igazán kifejezni a különbséget.
Amikor odaköltözött, Odessza alig volt kétszáz éves, egy holland hadmérnök tervezte az 1700-as évek végén. De a felszín alatt ott lobogott benne a Fekete-tenger ősi görög gyarmatvárosainak több mint kétezer éves, zűrzavaros történelme. És ott lüktetett a törvényenkívüliségbe hajló szabadságvágy is a hetvenes évek szovjet szürkeségének felszíne alatt. A kikötő illata, a második világháborút túlélt régi házak, a meleg tengeri levegő, ami kellemesebbé tette a hideg kelet-európai telet – mindez teljesen új volt a számára. Sokat üldögélt a parton, a Fekete-tenger végtelen horizontját nézve.
Odessza a bűn fővárosa volt egyben. Alig töltötte be a tizennyolcat, amikor egy kocsmai összecsapás után zsákmányként kizsebelte legyőzött ellenfelét. Gyorsan ráérzett a könnyű pénz ízére, de ígéretesen induló karrierjét megszakította a katonai szolgálat, amit a sorsnak köszönhetően a Szovjet Fekete Tengeri Flottánál töltött el. Egy Alligator osztályú harckocsideszant-hajóra került matróznak, ennek köszönhetően a nyolcvanas évek elején, a szovjet flottademonstrációk utolsó nagy időszakában, bejárta a világot.
Amikor visszatért Odesszába, a tengerészet volt matrózaként könnyedén kapott állást egy fekete-tengeri szállítóhajón. Pitiáner csempészként kezdte, főként nyugati fogyasztási cikkeket hozott be, mint szinte mindenki a török kikötőkbe tartó hajókon. A parfümökért például az orosz és ukrán nők szinte ölni tudtak, amit Koskin a végletekig kihasznált. Kelendőek voltak a jó minőségű bőrdzsekik és a nagy amerikai márkákról hamisított farmerek is. Harminc éves korára elismert ember volt, nemcsak azért, mert jobban verekedett a többségnél, hanem mert okosabb volt mindenkinél a hajón, beleértve a kapitányt is. Hamarosan Odessza nagyjaival üzletelt, keménységéről legendákat meséltek. Soha nem kapták el, bár ebben, suttogták, szerepet játszott az is, hogy kisebb-nagyobb ügyekben segítette a KGB-t, és ő látta el a városi elitet nyugati árukkal. De ha a Szovjetunió 1991 végén nem hullik darabjaira, nem lett volna belőle az, aki.
A széteső kolosszus a nyolcvanas évek végétől döbbenetes sebességgel zuhant önmagába, maga alá temette a törvényt és a rendet, ami utat nyitott a bűnözésnek és az etnikai konfliktusoknak is. Először az örmény-azeri viszály lobbant fel, aztán felizzottak a peremvidékek Grúziától Tadzsikisztánig. A szovjet rendszer, mintha előre látta volna a széthullás veszélyét, mindent megtett azért, hogy egybeforrassza a Birodalmat. Furcsa, sokszor az etnikai elvet teljesen nélkülöző határokat húztak a köztársaságok között, értelmetlen beszögellésekkel átvágva vasutakat, feleslegesen kisebbségeket hagyva az akkor még jelképes határ mindkét oldalán. A Dnyeszter-mellék, a Koskin-család választott hazája pontosan egy ilyen alattomos trükk volt. Még Sztálin idején, 1940-ben azért csatolták a területet a Romániától frissen visszaszerzett Besszarábiához, hogy csökkentsék a román többséget. 1989-től, amikor a moldávot, azaz a román helyi variánsát tették hivatalos nyelvvé a köztársaságban, érett a polgárháború. A cirill betűkhöz szokott a lakosság, nemhogy a szlávok, de a román anyanyelvűek többsége sem ismerte a latin betűket. Chișinăuban még a kilencvenes évek közepén is előfordult, hogy taxisok vendégeiktől kérdezték meg, mi van a táblákra írva. De ennél sokkal súlyosabb volt a szláv lakosság félelme, hogy Moldova függetlenedése után Romániához csatlakozik majd. 1990 szeptemberében kikiáltották az elszakadást, és hamarosan megkezdődtek a harcok. Tiraszpol és környéke a Szovjetunió megbízhatónak ítélt szláv tömbjének határvidéke volt. Második lépcsős terület, azaz itt voltak elhelyezve azok a készletek, amelyek a határokat védő, vagy esetleg a renitens Romániát megtámadó csapatokat szolgálták volna ki. A katonai raktárak és a szovjet 14. hadsereg nyílt segítsége megalapozták a parányi és a világ által el nem ismert köztársaság de facto függetlenségét. Bár a „hadsereg” 7000 emberével még egy hadosztályt sem tett ki, messze nagyobb ütőerőt jelentett, mint amit Moldova fel tudott vonultatni.
A Koskin-család az első percektől kezdve az események közepében találta magát. Két testvér magas pártfunkciót töltött be a városban, egy hivatásos katona volt, őrnagyi rangban szolgált Lebegy tábornok alatt, egyikük Moszkvában tanított. Josif arabul tökéletesen beszélt, és hatalmas kapcsolatrendszerrel rendelkezett – csak Jurij kétes ügyletei akadályozták meg abban, hogy komoly karriert fusson be a KGB-nél.
Koskin számára az elején az egész érzelmi kérdés volt. Mint a térség ukránjainak többsége, lenézte a románokat, de az anyja beletáplált egy adag gyűlöletet is. Azért hagyta ott kényelmes életét, hogy Tiraszpol szláv kézben maradásáért harcoljon. Sorsszerű volt azonban, hogy tehetségével és kapcsolatrendszerével ennél jóval messzebbre jusson. A háború egyik fontos hatása volt, hogy a Dnyeszter-mellék a nemzetközi fegyverkereskedelem egyik tényezője lett. A felhalmozott készletek nem kerültek ugyanis sem Moldova, sem pedig a szakadárokat támogató Moszkva és Kijev fennhatósága alá. El lehetett őket adni, és az 1990-es évek elején elég sok potenciális vevő akadt Európában, és azon túl. A láncolat, aminek gerincét a Koskinok adták, hamarosan összeállt.
Vitalij Koskin őrnagy volt felelős a 14. hadsereg készleteiért, és még a háború elején megmutatott néhány raktárat testvérének Tiraszpoltól száz kilométerre északra, Cobasna mellett. Voltaképpen hozzáférést ajánlott a térség legnagyobb fegyver- és lőszerkészletéhez. Jurijnak viszont a nyolcvanas évek második felétől kapcsolatai voltak a kurdokkal, akik a szabadságharcot gyakran összekapcsolták a csempészés kevésbé felemelő, de jövedelmező üzletágával. Nem nagy ügyek voltak, de ahhoz elég bizalmat teremtettek, hogy a fegyverek kósza említéséből létrejöjjön az első üzlet. A PKK, Kurdisztán Kommunista Munkáspártja 1984 óta folytatott gerillaháborút a Fekete-tenger túlsó oldalán a török hatalom ellen. Sokáig a KGB, a Szovjetunió támogatta, nem annyira ideológiai okokból, hanem inkább az egyik legerősebb NATO-tagállam aláásása céljából. Ez a támogatás a hidegháború végével elapadt, és a PKK kénytelen volt új fegyverszállítók után nézni. Így találták meg egymást a szeparatisták – a fegyverrel bőven ellátott Dnyeszter-melléki orosz-ukrán lázadók, és a kurdok. Utána arab kapcsolataival, és a KGB-t elhagyó szakemberek segítségével az arab-szakértő Josif Koskin is beszállt a vevők felhajtásába. 1993-ra a Dnyeszter-melléken vásároltak a PKK-n kívül a bosnyákok és az akkor éppen őket gyilkoló horvátok is. Ebben az ügyben működött először együtt az amerikaiakkal, akikről eleinte azt hitte, ők a CIA. A következő évben megjelent a piacon számos csecsen frakció, vásárolt a Kurd Népi Szabadságpárt és a Hezbollah. 1997-ben és '98-ban, megint amerikai közvetítéssel, jól fialt Koszovó. Később jöttek az etiópok, az eritreaiak, sőt az Al-Kaida is.
Koskin kapcsolatai a csúcsig nyúltak – a vámszervek parancsnoka az elnök fia volt, aki egyben az egyetlen külkereskedelmi joggal felruházott céget is vezette. A rakományok így gond nélkül kerültek át Ukrajnába. Odesszában szépen átpakolták őket hajóra, és hamisított moldovai papírokkal mehettek a világ minden részére. Ha esetleg lebuktak, Tiraszpol általában akkor sem ütötte meg a bokáját, az ártatlan Chișinău magyarázkodhatott. Leggyakrabban Jement jelölték meg végfelhasználónak, és a gyakorlatilag ellenőrizetlen határokon át onnan csempészték a fegyvert az Arab-félsziget többi részébe és Fekete-Afrikába.
Vele is megtörtént az, mint sok mindenki mással a történelemben, hogy amikor sikerei túlléptek egy bizonyos szinten, túlzottan magabiztossá vált. Mint egy hólabda növekedett ambíciója minden üzlet után. A kilencvenes évek közepén kapcsolatai már át- és átszőtték Ukrajnát, és jóval túljutott a kézifegyverek, robbanóanyagok, páncélelhárító eszközök csempészésén. Most már ukrán és kisebb részben fehérorosz fegyvereket adott el. A Dnyeszter-mellék készletei jócskán leapadtak, komolyabb eszközök ott ráadásul sohasem voltak. Eddig nagy hal volt a kis medencében. Célja az lett, hogy nagy hal legyen a nagyban is. Amikor az ukrán politikai élet csúcsaihoz is közel került, teljesen elvesztette a mértéket. Sok sikert aratott. Rajta keresztül adott el Ukrajna Raduga Kh-55-ös cirkáló rakétákat Iránnak és Kínának, szerzett be helikopter-alkatrészeket az Etiópiával harcoló Eritrea. Koskin pilótákat és zsoldosokat is közvetített a harmadik világba. A kilencvenes évek végére villája volt Cipruson, Limassol mellett, lakása Nizzában, és eközben gazdaggá tette népes családját. 2001-ben még volt annyi taktikai érzéke, hogy minden kapcsolatot megszüntessen olyan vevőkkel, akik kapcsolatban állhattak az Al-Kaidával. 2002 tavaszán azonban egy olyan ügylet került a szeme elé, aminek nem tudott ellenállni. Egy ammani fegyverexpón történt. Iraki ügynökök megkeresték az ukránokat, hogy adjanak el Kolcsuga tipusú passzív felderítő rendszereket, amelyek segíthettek volna az amerikai gépek követésében. A Kolcsuga nem bocsát ki radarhullámokat, hanem a VHF, UHF és SHF hullámtartományokat figyelve láthatatlanul tudja felderíteni az ellenséget. Irak tudta, hogy hagyományos légvédelmi rendszerének maradványai az invázió első óráiban meg fognak semmisülni, ezzel az eszközzel viszont bizonytalansági faktort dobhattak az amerikai tervekbe. Az összeg, amit ajánlottak, a 25 millió dolláros piaci ár többszöröse volt.
Ukrajna természetesen nem adhatott el fegyvert az ENSZ embargó alatt álló Iraknak. De a törvényen kívüli Dnyeszter-melléken élő Jurij Koskin igen. Az üzletet maga Leonyid Kucsma, az ukrán elnök hagyta jóvá, és két komplexumot le is szállítottak, mielőtt Washington megneszelte a dolgot. Az amerikaiak, akik folyamatosan járőröztek Irak légterében, és ekkor titokban már készültek az ország lerohanására, nagyon rossz néven vették a dolgot. A Kolcsuga megfelelő működéséhez három komplexum kell, hogy be tudják háromszögelni az ellenséges gépeket. Két állomás csak kellemetlenség volt, a harmadik viszont valós fenyegetést jelenthetett volna amerikai pilóták életére. Kucsma hatalmas nyomás alá került. Az amerikai sajtóban egymás után jelentek meg a CIA által kiszivárogtatott hírek viselt dolgairól, köztük egy újságíró megöletéséről. A NATO-ban látványosan nem fogadták, és az ukrán külképviseletek körül megfagyott a levegő. Közben nem hivatalosan megüzenték neki, ha nem állítja le az üzletet, akkor az USA minden eszközzel fel fog lépni pénzügyi érdekeltségei ellen. Az ukrán elnök hamar meggyőződött róla, hogy Bush-sal, pontosabban a mögötte álló hatalmi csoportosulással nem lehet játszani, és ejtette a dolgot. Jurij a tanácsot, hogy szerencsés lenne alámerülnie, magától a nagy embertől kapta. Koskin nehéz helyzetbe került: a CIA feketelistára vette, és az irakiak is a vérét akarták. Bár Szaddám Huszein már nem rendelkezett olyan hosszú karral, mint egykor, a jövője nagyon sötétté vált.
Annak ellenére, hogy kapcsolatai, gyakran rokoni kapcsolatok, megmaradtak a vezetéssel Tiraszpolban és Kijevben is, sokan elfordultak tőle. Eljött az ideje annak, amit előrelátó emberként már régóta tervezett: hogy meghaljon.
 
 
A hatalmas homokos strand a jó idő ellenére meglehetősen kihalt volt. Koskin tíz perc után tűnt fel. Az óceánból mászott ki. Ferdinand először rá se ismert, barnára volt sülve és szinte egyáltalán nem volt rajta súlyfelesleg. Csak ahogy céltudatosan közeledett, kezdett gyanakodni. DaGovia, bár látott róla képeket, megdöbbent, amikor rájött: ez Koskin. Még mindig meg tudta lepni, mire képes a plasztikai sebészet. Az ukrán valaha viszonylag jóképű férfi volt, de ahogy egyre sikeresebb lett, úgy habzsolta mind jobban az életet. Utolsó fotóin a negyvenes férfi több mint hatvannak tűnt. Markáns arcát eltorzította a rárakódó hús, fogai sárgák voltak a rengeteg elszívott cigarettától, hatalmas pocakot növesztett. Most mindennek nyoma sem volt: legalább ötven kilót fogyott, a hasán és a derekán lévő apró sebhelyekből ítélve nem természetes úton. Eltűnt tokája, orra szabályosabb lett, fülei teljesen a koponyájához lapultak. Arca ugyanakkor olyan volt, mint egy maszk, vonásainak finom játéka semmivé vált, és ami tíz méterről jól nézett ki, közelről idegennek és taszítónak hatott. Mint Hugh Hefner az első nagyobb arcfelvarrása után – gondolta. Szabálytalan, sárga fogsora helyén porcelánfehér fogkrémreklám virított – ez persze nem volt meglepő. Annak idején halála hiteles megrendezése érdekében fél fogsorát feláldozta, mint ahogy negyed liter vérét is, amit ciprusi villájában locsoltak szét.
A fáma akkor úgy szólt, hogy egy becsapott, Csecsenföldön harcoló szaúdi vevő bosszúálló kommandója először elvágta a torkát, motorosfűrésszel feldarabolta, aztán a testrészeket a tengerbe dobta, három testőre és szeretője maradványaival együtt. Az FBI alig öt hónapja tudta meg, hogy ebből csak a két újonnan toborzott testőr és a szerető igaz. A lány törzsét még 2002 novemberében kivetette egy őszi vihar a Kiti-foknál, az egyik férfi karját egy halászhajó találta meg: a két testőrnek a hitelesség, a nőnek pedig hűtlensége és sorozatos lopásai miatt kellett meghalnia. A vérlázítóan szép szőke kijevi modellnek szeretője volt, és közös életüket az ukrántól ellopott pénzen akarta megalapozni. Ezt Koskin harmadik testőre mondta el, aki az eset után az USA-ban telepedett le új személyazonossággal, és a hálás főnökétől kapott félmillió dollárral. A pénz azonban rossz befektetések, egyszerű balszerencse miatt néhány év alatt megfogyatkozott, és a testőr San Diegó-i házából a New York-i orosz kolóniába, Brighton Beach-re költözött. Nyitott egy könyvesboltot, amiben csak orosz és ukrán könyveket árultak, és tisztes fedőfoglalkozása mellett beszállt a drogkereskedelembe. Ez ismételten balszerencsés döntés volt, mert a hálózatot az FBI már figyelte. Amikor letartóztatták, üzletet kínált: Koskin fejét a szabadságáért. Az Iroda meghallgatta a történet elejét, továbbította azt a CIA-nak, de a cégnek a dolog már nem volt érdekes. Koskin a múlt volt, felesleges lett volna időt pazarolni rá. A CIA csak példát statuálni tudott volna, hogy a nemzetközi fegyverkereskedők előtt nyomatékossá váljon, 2001. szeptember 11-e után az USA nem viccel. Annyit nem ért az egész, példának ott volt Victor Bout sorsa, aki Koskint váltotta a poszt-szovjet illegális fegyverkereskedelem csúcsán. Azért lefolytattak egy nyomozást, hogy hova tűnhetett a férfi. Három hónapja találtak rá Lisszabonban, a jószerencsének köszönhetően. Az a döntés született, hogy nem nyúlnak hozzá. DaGovia főnökei viszont nem így gondolták, és diszkrét nyomozásba kezdtek: használható-e még valamire Koskin. Úgy találták, hogy igen.

 
– Fernando Fernandovics, rég láttalak!
DaGovia-t régen nevezték már így, és azt is furcsának érezte, hogy az ismerős hangot egy idegennek tűnő ember adja ki. Oroszul beszélt, jellegzetes délies hanghordozással. Bár ukránnak tartotta magát, ez volt az anyanyelve, ami egyáltalán nem volt szokatlan a Dnyeszter-melléken. Persze sok ukránt is kevert az oroszba, nagy olvasztótégelye az a térség nyelveknek és népeknek. Az amerikai feltápászkodott és moszkvai akcentusú, majdnem tökéletes oroszsággal válaszolt:
– Hogy megy a sorod, barátom?
DaGovia hangjában az érdeklődés dominált. Kíváncsi volt, menni fog-e a dolog. Egy hosszú pillanatig csendben meredtek egymásra, majd kezet ráztak és orosz módra összeölelkeztek. Szinte meghitt gesztus volt. Sötét tettek kötötték őket perverz testvériségbe. DaGovia érezte az ukrán félelmét, ezért ő törte meg a hallgatást: –Elnézést kérek a kellemetlenségért. Biztosak akartunk lenni benne, hogy komolyan veszed az üzenetet.

Na igen, gondolta Koskin. Négy nappal ezelőtt az üzenettel együtt kapott egy kisebb csomagot is. A paksaméta tartalmazta üzleti érdekeltségeinek részleteit, komolyabb vagyontárgyainak listáját, testőreinek neveit. Az ukrán csak legyintett egyet magában. Végül is nem levágott lófejet talált az ágyában. DaGovia nyugodt hangon folytatta: – Üzleti ügyben jöttem. Olyan lehetőséget kínálok, mint ami Bosznia volt. Sőt, annál többet is.

Egy percig megint csend volt, csak az óceán zúgása hallatszott.
– Bosznia rég volt. Gondolom tudod, hogy kiszálltam. Vén nyugdíjas vagyok már, aki csak az életet szeretné élvezni. A kék óceánt, a fagy nélküli teleket, és a készséges lányokat!
Koskin hangja szilárd volt, kifejezéstelen maszk-arca nem mozdult a humorosnak szánt szavak után sem.
– Jurij, itt nincs választási lehetőség. Neked mindened megvan, amit kérünk, még több is.
– Ezt beszéljük meg a teknőmön! – bólintott az ukrán. DaGovia csak nézte, hogy elindul az óceán jókora hullámai felé. Egy motorosjacht közeledett a strandhoz folyamatosan, miközben beszélgettek, de még mindig pár száz méterre volt.
– Davaj! – nézett vissza Koskin, és DaGovia megértette, hogy úsznia kell.
A nadrágját és a cipőjét ledobta, a kocsikulcsot, az iratait és pénzét begombolta ingzsebébe. A mobiltelefont elfelejthette. A víz meglepően hideg volt, sokkal hidegebb, mint a Földközi-tenger, de az amerikainak jól esett az úszás. Amikor a hajóhoz ért, a létra nem volt leengedve. Koskin két verőlegénye nézett le rá. Mindkettőnél fegyver volt. Az ukrán mintha habozott volna egy pillanatig, DaGovia látta, hogy szeme üresen mered maga elé, de aztán intett a két óriásnak. Erős kezek nyúltak felé és kirántották.
A speedboat azonnal elindult, és a két férfi egy ideig csak a partot nézte. A hátsó fedélzeten lévő kényelmes napozószékekben nyúltak el, és vodkát ittak. A Cabo de Roca lenyűgöző. A tengerből szinte függőlegesen emelkedik ki a sziklafal, amibe a hullámverés az évezredek alatt furcsa alakzatokat vágott. DaGovia tudta, miért választotta a másik ezt a helyet. Itt ő minden tekintetben kiszolgáltatott. A tengeren könnyen történhetnek balesetek. Koskin csak akkor szólalt meg, amikor a Cabo de Roca már kilométerekre volt: – Tudod, Portugália ideális hely egy olyan üzletember számára, mint én. Az utóbbi időben persze itt is kicsit rosszabb minden. Ők is csúnyán megszívták a válságot, még egy miniszterelnöküket is letartóztatták, bizony… De azért, ha ügyes vagy, a lehetőségek országa. Százezer ukrán vendégmunkás él itt. Éttermek is nyíltak, az egyik az enyém, az Ezüst Hajócsavar. Odesszai képek borítják a falakat. A kaja kiváló. Ha szórakozni akarok egy jót, bezáratom egy estére, és a legszebb kijevi lányokkal mulatok. A D-Lux táncosnői közül válogatok, a legforróvérűbb kis picsák közül e föld kerekén… felrakatom őket egy gépre, hajrá egy éjszakát, aztán mehetnek haza! Az asszony nem egy féltékeny típus, elvan a babával. Az egész ország jó. Nincsen fagy, télen is süt a nap. Az Algarve éghajlata a legkellemesebb Európában, van ott egy kis házam. Ehhez képest a Krím Szibéria, Ciprus meg egy félarab koszfészek. Egyszóval nem akarok problémákat.
DaGovia megértette Koskint. Az idő felette is eljárt, ott van a család, nehéz lenne váltania. Ez adta a NievSeC ajánlatának az erejét.
– Nem kell elmenned. Megteszed, amit kérünk, keresel egy nagy halom pénzt és elfejtünk mindent. Tiszta lappal indulhatsz. Akár még amerikai vízumot is kaphatsz.
Ez utóbbi persze nem igaz, gondolta DaGovia, de jól hangzik. Koskin elmélázva nézte a hullámokat. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy ez valójában egy visszautasíthatatlan ajánlat. Voltak egy páran, akik még pályáztak a bőrére, és az amerikaiak információival könnyű dolguk lenne. Ez az egyik serpenyő. A másikban pénz van, akár tízmilliós nagyságrendben. Ennek ígérete felvillanyozta. A jó élet drága volt, és a „tiszta lap” sem ártott volna, Amerika neheztelése úgy vetült rá, mint egy sötét árny.
– És mégis, mit kértek tőlem?
DaGovia öt percig beszélt, amit az ukrán némán hallgatott.
– Ez menni fog – mondta végül. – De piaci árat kérek. És kérem a nevét annak, aki elárult.
DaGovia bólintott. A pénz nem volt probléma. Az áruló kiadása sem, akit majd egy nap megkéselnek egy amerikai börtönudvaron.

Szeretné olvasni a folytatást?

Rendelje meg geopolitikai thrillerünket 20% kedvezménnyel!

1 darab 3 darab 10 darab vagy több
% 3590 Ft 3370 Ft 3145 Ft
3590 Ft
+ -